Menüpont:
ÉLETÜNK
Időpontja:
2013-07-04
Első 100 karakter:
A Tavares jelentés elfogadásának előestéjén - meggyőződéses Európa- pártiként - rezign...

Megnézem!


VENDÉG


Elfogadta meghívásomat Gábor Róbert az SZDP Amerikában élő Tiszteletbeli Elnöke.

Röviden ismertetem politikai életútját:

Gábor Róbert
1919-ben született.
A politikával 20 évesen, 1939-ben találkozik, amikor csatlakozik a Szociáldemokrata Párthoz és a szakszervezethez. 1943 augusztusától 1944. március 19-ig külső munkatársként dolgozik az illegális Szabadság Radiónál. A Magyar Szabadság Mozgalom egyik megalapítója.
1945 után a Szociáldemokrata Párt Peyer-csoportjával dolgozik együtt. 1947-ban alapító tagja a Peyer Károly vezetése alatt létrejött Független Magyar Szocialista Munkáspártnak. Közreműködik a pártprogram megfogalmazásában, amely Európában elsők között szakít a marxizmussal. 1947 szeptemberében a letartóztatása elől sikerült elmenekülnie az országból. A Peyer és társai elleni összeesküvési per egyik vádlottjaként –távollétében- halálra ítélik. Az emigrációban a Szabad Magyar Szakszervezetek és a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőségének tagja. Ugyancsak résztvesz a Kelet-európai Szabad Szakszervezetek Szövetségének létrehozásában, majd 1949 végén az amerikai szakszervezetek meghívására New Yorkban települ le.
1959-ig a Szabad Európa Bizottság kutatási osztályának tagja, több tanulmánya jelenik meg a magyar, és más kelet-európai országok szakszervezeteiről, a bolsevizálási folyamatról. Az l960-70-es években aktívan közreműködik az amerikai szakszervezetek (AFL-CIO) harcában, amelyet a kommunista befolyás visszaszorítása érdekében folytattak az ázsiai és afrikai kontinensen. A ’80-as évektől az amerikai szakszervezetek legbefolyásosabb tanácsadója kelet-európai ügyekben, és az AFL-CIO által kiadott INTERCO PRESS főszerkesztője.
1996 májusában vonul nyugdíjba. A 2003-as SZDP Kongresszuson választják meg a párt tiszteletbeli elnökévé.
Itthon alapító tagja a Forgács Pál Alapítványnak, és alelnöke az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány Kuratóriumának.

Magyarországon több kitüntetést is kapott:
Nemzeti Ellenállásért Emléklap, Varga Béla - 1946
Magyar Érdemrend Középkereszt, Antall József - Göncz Árpád - 1993
Magyar Érdemrend Középkereszt Csillaggal, Sólyom László - 2006
Teleki Érdemérem - 2007
1998-ban megjelent könyve „Az igazi szociáldemokrácia” címmel (Kiadó: Századvég).


- Megtiszteltetésnek veszem, hogy elfogadtad felkérésemet az interjú elkészítésére. Mindenekelőtt szívből gratulálok a kilencvenedik születésnapodhoz! Örömmel látom, hogy egészséges vagy, szellemi frissességed teljes birtokában.

Igen, hálistennek ezidén is átjöttem Európába. Szeretek Magyarországon lenni, érdekes lemérni évről-évre a folyamatokat, és remélem, hogy nektek is tudok egy-egy jó tanáccsal szolgálni az SZDP működését illetően. Fontos ez nekem, mert tudod, hogy a 119 éves történelmi Szociáldemokrata Pártnak (SZDP) mindig is az volt a fő célja az, hogy az emberek életkörülményeit javítsa. Az SZDP a Horthy rendszerben tevőleges szerepet játszott abban, hogy megkezdődhetett a magyar történelemnek az a szakasza, amelyben minden magyar számára jár a szabadság, és járnak az egyenlő jogok.

- És hogy állunk most? Aktuálisak még a szociáldemokraták klasszikus követelései?

Azt hiszem, igen. Az SZDP olyan Magyarországot akar, ahol az alkotmányos normák nem csak papíron léteznek, hanem a gyakorlatban is érvényesülnek.
Olyan Magyarországot akarunk, ahol az egymást váltó kormánypártok nem tekintik saját birtokuknak az országot.
Olyan Magyarországot akarunk, ahol a jövőért is felelősséget éreznek az állampolgárok. Hiszen nem élhetjük fel a környezeti erőforrásokat, nem hagyhatjuk romlásba dőlni természeti és épített kincseinket.
Olyan országot akarunk, ahol a szabadságjogok gyakorlása nem korlátoz mást saját szabadságában. Ahol az állam nem szólhat bele az állampolgárok magánéletébe, még közvetve sem írhatja elő nekik, hogy “miben higgyenek”.
A SZDP olyan országot akar, ahol az alkotmányosság és a törvényesség tisztelete, az állampolgári jogok védelme, a kormányzat ellenőrizhetősége természetes. Az állam a polgáraié, a szabadság biztosításának és növelésének eszköze, amely nem lehet pártok vagy gazdasági érdekcsoportok foglya.
Olyan országot akarunk, ahol a szabadság lehetőség! Hívei vagyunk a fair versenynek, ahol törvényes keretek között mindenki megtalálhatja számítását.

- Azt mondod, a szabadság lehetőség! Néha úgy érzem a magyarok egy része nyűgként éli meg. Milyen esélyt látsz a szabadságban?

119 éve is tudhattuk, hogy a szabadság nem jelent önmagában jobb életet, de biztosítja a jobb, teljesebb, méltó élet lehetőségét. A szabadság felelősséget jelent, szabályai vannak, amelyek megvédik a gyengéket, érvényesülni engedik a tehetséget és feltárják az igazságot. Ez az a SZDP, amelynek hívei vagyunk, amelyre büszkék vagyunk!
Sokan úgy érezik, nekünk, magyaroknak, nincs mire büszkének lenni. A gazdaság növekedése megállt. A társadalmi egyenlőtlenségek növekednek. Sokan a legszegényebbeket, legelesettebbeket teszik felelőssé, nemcsak a saját sorsukért, hanem a teljes társadalom bajáért. Ez annak a jele, hogy a magyar társadalom tagjaiban megrendült az egymás iránti szolidaritás.
A magyarok jelentős része nem tartja értékesnek azt a szabadságot, amiért évszázadokig küzdöttek elődeink. Populista szóvirágok burjánzanak, élve a rendszerváltás rendszerének szabadságával, miközben a szabadságot okolják Magyarország bajaiért.
Az SZDP-nek először arra a kérdésre kell válaszolni, hogy a fő célja megvalósítására, az életkörülmények javítására, melyik gazdaság-politikai rendszer a legalkalmasabb. A tervgazdaságot a szociáldemokraták soha sem tekintették járható útnak. Végül össze is omlott. A kapitalizmus felülkerekedett, elsöpörte elődeit.
De vajon szükségképpen azt jelenti-e a tervutasításos rendszer összeomlása, hogy a liberális kapitalizmus az egyedüli lehetőség? S voltaképpen miféle kapitalizmusról beszélünk? Nyilvánvaló, hogy gazdasági rendszerünk egy fejlődési folyamat eredménye, és átalakulása ma is folytatódik. A kapitalizmus ma világszerte más, mint amelyben nagyszüleink vagy akár a szüleink éltek. Most tehát a gazdaságtörténet végéhez értünk volna? Vagy ez is csak egy szakasza a gazdasági fejlődésnek, amely a kapitalizmust éppúgy el fogja törölni majd, mint ahogy a megelőző gazdasági rendszereket eltörölte? Kapitalizmus lesz vajon az út végén, vagy átalakul valamiféle szociáldemokráciává, a szociáldemokrata és kapitalista összetevők elegyévé? És végül: ezekhez az átalakulásokhoz miképpen lehet politikai oldalról viszonyulni?

- Sokszor az az érzésem, hogy a politikusok harcaiban, mintha eltűnne maga az ember…

Az emberi jogok átformálják, és mindinkább meghatározzák a tulajdonjogokat. A szabadságot és az egyenlőséget, a szabadságot és a hatékonyságot, az egyenlőséget és igazságosságot a feltételeinek tekintem, nem pedig egymás ellen ható, egymást kizáró tényezőknek.
A piac társadalmilag számon kérhető és felelős legyen, a magatartást és a következményeit szabályozza, módosítja, orvosolja, vagy helyettesi a politikailag meghatározott szociálpolitika, vagyis az a szféra, melynek alapelve az “egy ember – egy szavazat”.
A dolgozó nem csak termelési tényező, hanem állampolgár. A munka ösztönzése pozitív, nemcsak negatív.
Mi szociáldemokraták, mindenkor szükségesnek tekintjük az oktatás, az infrastruktúra, az egészségügy és a közszféra szociális területein a szolgáltatók fejlesztését. Azoknak, akik a központi szolgáltatások csökkentése mellett érvelnek, azt mondom, hogy éppen az ellenkezőjére volna szükség: óriási ösztönzés, hogy minél több, és minél jobb minőségű állami szolgáltatást biztosítsanak.
A munkavállalóknak központi helyet kell elfoglalniuk a problémák megoldásában, mert társadalmi öntudattal tudják telíteni a növekedésről, a tőkeáramlásról, a foglalkoztatásról és ezer más kérdésről szóló elkerülhetetlen vitákat, amelyekkel a munka világában szembe kell nézni.

- Szerinted van-e helye ma Magyarországon a vegyes gazdaságnak?

Az egész harmadik utas gondolat nem magyar találmány. A WILHELM ROPKE - svájci egyetemi tanár - második világháború alatt megjelent A HARMADIK ÚT című könyvében, -- amelyhez Barankovics István irt előszót, - azt mondja, hogy az individualizmus és a kollektivizmus szintézise adhat megoldást a világ nagy kérdéseire.
A harmincas években ez a kérdés a népi írok között abban a formában fogalmazódott meg, hogy a termelésben és a fogyasztásban a szociális kérdéseknek is helyet kell kapniuk.
Sőt, a ma divatos szóval, mint “szociális hálót” emlegetik. A második világháború után “szociális piacgazdaság”-nak nevezve, Ludwig Erhard német politikus vezette be. Peyer Károly “szociáldemokrata piacgazdaságról” vagy “szövetkezeti gazdaságról” beszélt.
Mi az SZDP-ben szükségesnek tekintjük a merőben egyéni nyereséget szolgáló magánbefektetést kiegészíteni a társadalmi célú szükségleteket szolgáló közösségi befektetéssel. Helye van a piaci versenyszférában többséget képviselő magánvállalatoknak, de az infrastruktúrában, közszolgáltatásban jelentős súlyt képviselhet az állami és önkormányzati tulajdon is.
Nagyobb szerepet kell adni a törvényi állami szabályozásnak és ellenőrző testületeknek az alapvető közszolgáltatások működése, azok árai és díjai felett, valamint a nagy és stratégiai fontosságú beruházásoknál.
Nagy szükség van a tisztességesen gazdálkodó, tartósan maradó külföldi tulajdonú vállalatokra, befektetésekre és technikára, nem lehet cél az ezektől való elszigetelődés. Ezen vállalatoknak a hazai pénzügyi, munkaügyi és szakszervezeti szabályokat be kell tartaniuk.
Nemzeti szabályokat kell szorgalmazni a nagy spekulatív tőkemozgások adóztatására, valamint a feltűnően alacsony adózású “paradicsomok” felszámolásra. Mielőbb szükséges a hazai szabályozás kialakítása.
Nagy magánvállalatoknak, magánbankoknak csak indokolt esetben, és csak állami tulajdonrészesedés fejében lehessen közpénzből támogatást vagy kedvezményt adni.
Ha előzetes megegyezés nélkül, csupán egyoldalú érdekből kivonulnak, térítsék vissza a kapott támogatást, kedvezményt.
Biztosítani kell a közkézen lévő garantált társadalombiztosítást, az egészségügyben és a nyugdíjügyben magánbiztosítás csak önkéntesen és kiegészítő jelleggel működhessen.

- A gazdaság fokozódó globalizációját és a multinacionális cégek működését figyelembe véve, melyek a legfontosabb kérdések, melyek Magyarországot érinteni fogják?

Ahhoz a szektorokat, és ágazatokat gazdagítani kellene a helyi kistermelők egyesüléseivel, az elhanyagolt belső piac és termelés fellendítésével, mely munkát és viszonylag olcsóbb terméket adhat. A helyi egyesülések, a környezetkímelő energiaforrások és közlekedési módok érdemesebbek a támogatásra, mint a luxuságazatok. A mezőgazdaság és élelmiszerfeldolgozás hazai és helyi erőkkel növelje, illetve szerezze vissza súlyát, állami és önkormányzati beavatkozás segítségével.

Magyarországon a legégetőbb társadalmi problémának ma a munkanélküliséget tartják. A közvéleménykutatások szerint a megkérdezettek 71 százalék mondta, hogy ő maga vagy ismerőse, rokona veszítette el az állását a közelmúltban. 2009. július 15-én Magyarországon 9,7 % volt a munkanélküliségi ráta, és az aktívak 4,5% a fél-állású!

- Vajon ha nem lesz elegendő új munkahely, elég bölcsek lesznek-e majd a politikusok ahhoz, hogy megvalósítsák a képződő jövedelmek, a technika fejlődése és a tőkebefektetések révén keletkezett javak újraelosztását?

Hát ez a nagy kérdés! Hogy kellő bölcsességgel ellenőrzésünk alá tudjuk-e vonni azokat a gazdasági és társadalmi erőket, amelyek nagyon jó dolgokra vezethetnek, hogyha jól bánunk velük, viszont óriási bajba sodorhatjuk magunkat, ha eldobjuk a gyeplőt.

- De ismétlem: A szociáldemokrata politika célja, hogy az anyagi és szellemi jólét legyen mindenki számára elérhető. Az már az egyéntől függ. hogy hogyan és miként él vele.

Első helyen az emberek! Ez a jelszó nagyon jól megjeleníti a szociáldemokrácia és a kapitalizmus ötvözetét: hogy a befektetés növekedésének és lehetőségeinek legfőbb forrása és piaca az ember, hogy az emberi jogokat és az emberi fejlődést illeti az elsőbbség, kivált az új, technológiai érában. Magában foglalja azt az igényt, hogy a jólét legyen mindenki számára akadálytalanul elérhető. Megjeleníti a határok felismerésének és elismerésének igényét, hogy gátat vessünk az erőforrások, a környezet és az anyagi javak helytelen, tékozló és igazságtalan felhasználásának. Magába sűríti egy olyan közerkölcs megteremtésének eszméjét, amely egyszerre fogja át a munka, a közszolgálat, valamint a személyi jogok és felelősségek szféráját.

- A szociáldemokráciával ötvöződik a kapitalizmus?

A huszadik század eleje óta, amikor a nyugat-európai kapitalizmus korporatív szakasza elkezdődött, a társadalom fejlődésében a szociáldemokrácia ötvöződik a kapitalizmussal. A kettő öszefonódik. Egyszóval: modern világunk egyaránt terméke a szociáldemokráciának és a kapitalizmusnak, a történelem két nagy társalmi mozgalmának, a tulajdonviszonyok és az általános társadalmi viszonyok, és egyszersmind a hatalom és az irányítás kétféle formájának.

Ideje megszabadulnunk attól az eszmétől, hogy ez a kettő egyszerűen szemben áll egymással, kölcsönösen kizárja egymást, vagy egymás után következik. (Erre különösen a most uralkodó neoliberális kurzus idején fontos emlékeztetni) Akár tetszik, akár nem, fel kell ismernünk, hogy történelmileg a kettő egymásba kapcsolódik, egymást metszi, összefonódik. Összeütközésükben is kiegészítik egymást, és kölcsönösen szükségük van egymásra. A felismerés birtokában új módon kezdünk majd gondolkodni, túlléphetünk a kapitalizmus és a szocializmus elavult, merev kategóriáin, és megteremthetjük az eszmék és programok újfajta szintézisét, ami szükséges és kívánatos ahhoz, hogy érdemben vehessük ki részünket a ránk virradt új történelmi korszak feladatainak megoldásából, mert a neoliberalizmusnak vége.

Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget kívánok, jövőre Veled ugyanitt!



"Az igazi szociáldemokrácia"
A történelmet szinte mindig a nyertesek vagy a nyertesek szempontjából írják. Ez a fontos, hézagpótló és olvasmányos könyv - amely új részleteket tár fel a Szociáldemokrata Párt szétforgácsolásáról, valamint az ÁVO és a többi erőszakszervezet működéséről - nem ezt teszi. Itt az igazi Szociáldemokrata Párt egy bátor harcosa, Gábor Róbert feltárja a Peyer Károly vezette párt történelmi útját, beleértve Marosán György, Szakasits Árpád és a többiek áruló tevékenységét. Arra a Szociáldemokrata Pártra, amelyben Gábor is vezető szerephez jutott, büszke lehet a magyar történelem.
Ha igaz az a tétel - márpedig igaz -, hogy az ezredforduló Európájában hiteles szociáldemokrácia nélkül nem képzelhető el kiegyensúlyozott társadalomfejlődés, akkor sokunk felelőssége, hogy ez Magyarországon is így legyen.
Bár az 1990-es rendszerváltoztatás idején biztatóan indult a szociáldemokrata párt újraszerveződése, látványosan erősödtek a független szakszervezetek és munkástanácsok, de ezek a mozgalmak rövid idő alatt hamvukba holtak.
Gábor Róbert könyve nemcsak annak megértésében segít, hogy „a magyarországi bolse-vizmus fénykorában" kialakult hatalomszerző és hatalommegtartó technikáknak (köztük a sokat emlegetett szalámizásnak) milyen szerepe volt a munkásmozgalom akkori szétverésében, de - ha szándéka szerint nem is ezzel a céllal íródott - abban is, hogy „Marosán és Rákosi mai napig élő és ható örökségének is köszönhetően" miért olyan nehéz Peyer Károly, Mónus Illés, Valentiny Ágoston, Kéthly Anna, Györki Imre, Szélig Imre és a többiek megfogyatkozott számú követőinek helyzete.
Gábor Róbert 1947-ben szökni kényszerült az országból, így már csak távollétében tudta a bíróság egy koncepciós perben árulónak minősíteni és kötél általi halálra ítélni. Bűne az volt, hogy következetes szociáldemokrata álláspontot képviselt, magát a jobbszárnyhoz tartozó szociáldemokratának tartotta akkor is, amikor pártja egyre inkább kommunista befolyás alá került.
Magyarországon a Gábor Róberthez közel álló Peyer Károlyról az elmúlt negyven évben felnőtt nemzedékek csak rágalmakat hallottak.
Ma aligha része a közismeretnek mindaz, amit a kommunistákkal következetesen szemben álló szociáldemokratákról, és fontos történelmi szerepükről, vezetőikről tudni kellene.
E könyv egy egykor peyeristának nevezett munkásmozgalmi harcos szemszögéből, meséli el, mi is történt ebben az országban a második világháború befejezése és a nyílt kommunista diktatúra megteremtése között.
Az utóbbi években megszaporodó dokumentumközlésekből, emlékiratokból és elemzésekből egyre többet tudhatunk meg a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel és berendezkedés elhallgatott tényeiről, valódi összefüggéseiről, korábban eltorzított tényleges tartalmáról.
Gábor Róbertnek a Magyar Szociáldemokrata Párt második világháború alatti és utáni történetét taglaló könyve igazi szenzáció ezeknek a műveknek a sorában.
Fontos témái és fejezetei szinte teljesen felölelik a páratlanul mozgalmas, keserves és messzeható következményekre vezető korszakot. Az eredeti tényközléseket és világos elemzéseket nemritkán a szerző tanúságtétele, személyes hangja is átfűti, s mindez az objektivitásra törő, tárgyilagos könyvet egy erősen szublimált, rejtett önéletrajzzal is gazdagítja. Gábor Róbert könyve figyelmen kívül hagyhatatlan, megkerülhetetlen forrása a második világháború alatti és utáni korszak magyar történelmének.

Tellér Gyula, Századvég / 2001
Forrás: Terror Háza honlapja